Hogyan légy kedves, amikor nagyon ideges vagy?

Minden párkapcsolat velejárója, hogy időszakonként valami miatt haragot érzünk. Ez lehet a partner viselkedése miatt, vagy rajta kívül álló okok sokasága miatt, lehet egy félreértett mondat, hangsúly, bármi, ami miatt elszakad a cérna. Az ember érző lény, nincs fából, és nem lehet robot módjára kezelni az érzelmeket. De az se jó, ha kígyót-békát kiabálunk egymásra, majd egyszercsak azt vesszük észre, hogy már minden vita arról szól, kinek van igaza, nem pedig arról, mi lenne a megoldás az éppen felmerült problémákra.

Az egyik legnehezebb dolog, amit meg kell tanulni a párkapcsolatban, hogy hogyan legyünk egymással kedvesek és tiszelettudóak akkor is, ha nagyon mérgesek vagyunk. Ez is az egyik fontos pillanat a két ember közt, amiből kiderül, ki hogyan áll a másikhoz. A kedvesség nem más, mint tudatos döntés, és nemcsak ahhoz kell, hogy a vitát ténylegesen érvekkel elrendezzük, hanem arról is, hogy tapintatosak legyünk egymással. A harag és más érzelmek a kedvesség mellett ugyanúgy a felszínre kerülhetnek a vitában, egyszerűen csak arról van szó, hogy a kedvességgel meghatározzuk a haragunk mértékét, és nem engedjük, hogy az érzelmeink ellenőrizetlenül teret kapjanak. Ez a legnehezebb egy kapcsolatban.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amikor éppen áll a bál, ahelyett, hogy egymás torkának esnénk, és repkednének a tányérok, inkább magyarázzuk meg a másiknak, miért vagyunk dühösek és mi az, ami fáj. Mindenki, aki lefekszik a társa mellé aludni este, és felébred mellette, kimondatlanul is azt az ígéretet teszi, hogy gondoskodik a partneréről és támogatja. Emellett egy másik fogadalmat is tesz magának: megígéri magának, hogy a legjobb, legőszintébb énjével azon lesz, hogy sikeres és boldog kapcsolatban éljenek együtt.

Kedvesség nélkül a vita kétszeresen is bántó, egyrészt magunkkal szemben, másrészt pedig a másikkal szemben. Aláássa a fent írt erőfeszítéseinket, és csalódást élhetünk meg, ha hagyjuk a vitákat parttalanul áradni. A mindennapi élet nehézségei ellenére a partnerek felelősek a saját magatartásukért. Ahhoz, hogy a kedvesség tudatosan működjön a vitában, szükség van arra is, hogy egyénenként fejlődjenek annyira érzelmileg, hogy képesek legyenek kihozni magukból a legjobbat párkapcsolatban. Ezért tenni kell.

Az első lépés, hogy potizív gondolatokkal tápláljuk a kapcsolatot, tehát ha a másik kint felejtette a fogkrémes tubust, és nem tette vissza a kupakját, akkor sóhajtsunk egy nagyot, és gondoljunk arra, milyen szép vasárnap estét töltöttünk együtt. Fontos észrevenni minden nap a jó dolgokat a másikban, a mindennapi kedves cselekedetek adják a boldog, kiegyensúlyozott érzést a hétköznapokban.

A következő lépés, hogyha haragot vagy dühöt érzünk, akkor előtte tényleg számoljunk el tízig, vegyünk két nagy levegőt, és mindezt ne a másikért tegyük, hanem önmagunkért. Felelősek vagyunk a saját érzelmeinkért, és a pár percnyi tétovázás segít felderíteni, miért is vagyunk valójában dühösek az adott pillanatban. Elképzelhető, hogy elhanyagolva éreztük magunkat, vagy szomorúak vagyunk az adott helyzet miatt. A düh helyett ilyen helyzetben a mély érzéseinket kommunikáljuk a másik felé, az érzelmek pontos meghatározása segít abban, hogy gyengédebben kommunikáljunk a vitás helyzetben.

A harmadik lépés, hogy a vitákat ne a kapcsolat végének tekintsük, hanem épp ellenkezőleg: akivel nem akarunk együttműködni hosszútávon, azzal vitatkozni sem fogunk. A párkapcsolat egy igazi, mély barátsággá válik idővel, és a problémákat nem lehet az “ellenséggel” megbeszélni, csak a barátokkal. Ha eddig nem volt, akkor érdemes valamilyen közös szokást kialakítani, hogy a barátságos légkört tápláljuk nap mint nap, ne pedig az ellenségeskedést, és a nekemvanigazam hisztiket. Lehet ez valamilyen közös hobbi, közös reggelikészítés vagy bármi, ami építő jellegű, és mindkét ember jól érzi magát közben.

A kedvesség tényleg nem más, mint egy döntés.

Az ölelés létfontosságú szükségletünk

Csecsemőkorban az anyai ölelés a legfontosabb fizikai szükségletünk, ám az anyáról, családról való leválással és a szerelmi csalódások sokaságával megtörténhet, hogy elszokik a testünk az öleléstől. Különösen a életközépi válsággal küzdő, egyedülálló férfiak és nők számára lenne fontos a folyamatos fizikai kontaktus más emberekkel – nem szexuális értelemben, hanem a szeretet motiválta fizikai érintkezés a fontos.

A New York Timesban jelent meg egy riport a témában, a 44 éves szerzőnő elment egy érintés terápiára, amiért fizetett, hogy ott lehessen. A cikk írója maga is válságban van, évek óta egyedülálló és még magának is nehezen ismeri be, hogy borzasztóan magányos.

Az Államokban évek óta van lehetőség az ölelés terápiára, egy ilyenre ment el a szerző. Az estét terapeuta vezette, aki különös tekintettel volt azokra, akik maguk elé motyogva magyarázták, félnek más emberek érintésétől – meg kell jegyeznem, milyen érdekes is az, hogy számtalan kommunikációs eszközt használunk, mégis, sokan félnek odabújni valakihez, megszólítani valakit, vagy hagyni, hogy megérintsenek.

Az ölelés terápián résztvevő vérnyomás megváltozik a testben, idegesség lesz úrrá rajtunk, egyeseknek elkezd izzadni a tenyerük, és a pulzus is megemelkedik – és ezek teljesen természetes tünetek. Az újságíró sem volt ezzel másképpen, és ahogy azt általában sokan teszik, ő is igyekezett valamennyire uralni az ölelés terápián történteket.

‘Ölelkezhetünk?’ – kérdezte a srác. ‘Um, igen’ – mondtam, mivel mi voltunk az egyetlenek, akik még nem ölelkeztek senki mással. ‘Kiskifli, nagykifli? Mi szeretnél lenni, Nevada vagy Kalifornia?’ ‘Kalifornia leszek’ – válaszoltam, mivel kontrollálni akartam a közelséget, különösen az alsó testtájékon. De úgy tűnt, a fiú nem akart túl közel jönni, hagyott kettőnk közt pár centi távolságot. Egymás mellett feküdtünk, ölelkezve, de mereven, mint két fadarab.

(…)

Egy részem azt remélte, megtalálom a szerelmet, de ahogy haladtunk körbe a szobában, kezdtem rájönni, hogy talán én vagyok a legrémültebb ember a szobában, még annál a nőnél is rémültebb, aki egy hatalmas Garfield bábut ölelt. Az évek során szinte teljesen észrevétlenül elzárkóztam másoktól, egyre elérhetetlenebbé váltam, a szívemet falakkal vettem körbe.”

Az ölelés-terápia párcserével folytatódott, és amikor egy nála 10-15 évvel idősebb nőhöz kellett hozzábújnia, legszívesebben elsírta volna magát. Az, hogy nemcsak ölelkezni ment oda, hanem mert társat remélt a helyzettől, teljesen normális emberi érzés: a terápián résztvevők közül akadtak olyanok is, akik ott ismerkedtek meg hónapokkal korábban, és azóta már egy párt alkotnak. De olyasvalakivel is találkozott, aki már 11 éve próbál társat találni magának, hiába.

A cikk rávilágít arra, hogy túl sok éven át a túl kevés érintés és a szeretet nélkülözése elidegenítheti még a párkapcsolatban élőket is egymástól. Annyira, hogy kényelmetlenül érezzék magukat egy ölelésben, egy érintésben. Magyarországon tudomásom szerint kifejezetten terápiás módszerként használt ölelés terápia nincs, viszont több olyan spirituális tanfolyam is van, ahol a páros gyakorlatok része az ölelés.

10 kérdés, amit érdemes feltenni

Teljesen természetes, ha az új ügyfél az első találkozáskor bizonytalan. Érthető a bizalmatlanság, hiszen a legintimebb, legféltettebb titkait senki nem bízza szívesen egy kvázi idegenre. Mégis, ez a bizalmatlanság az, ami segíthet a kölcsönös együttműködés kialakításában: előfordul, hogy valaki összeírja a kérdéseit, kinyomtatja, és azt a papírt szorongatva érkezik az első találkozóra.

A kérdések általában arra irányulnak, hogy az, aki segítséget kér, megbizonyosodjon arról, hogy a lehető legjobb helyen jár – ezért nagyon fontosak mind a terapeutának mind az ügyfélnek. Ha a terapeuta nem tud válaszolni a kérdésekre, vagy nem olyan választ ad, ami megnyugtatóan hangzik, esetleg kiderül, hogy inkompetens a témában, akkor érdemes átgondolni, hogy az együttműködésnek van-e így értelme.

A lentebb olvasbató kérdésekre adott jó válaszokból az ügyfél számára egyértelműen kiderül, hogy az a terapeuta, akinél életében először jár, megfelelő-e a számára, a terapeuta pedig úgy profitálhat, hogy a meggyőző válaszaival magabiztosabb, zördülékenyebb közös munkafolyamatot tud kialakítani az ügyféllel. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a kérdések célja nem a vita indítása, hanem a terápiás folyamattal kapcsolatos elvárások tisztázása. Az alábbi tíz kérdés az, amire a legtöbben választ szeretnének kapni az első találkozón – sok terapeuta az első találkozó legvégén foglalja össze, mi mindenre is lehet számítani a terápiás folyamatban.


  • Milyen tapasztalatai vannak abban a problémakörben, amivel önhöz fordulok?
  • Mik azok a nehézségek, amikkel szembe kell néznem a terápián az olyan típusú gondokkal, mint amilyen az enyém?
  • Mennyire hatékony a terápia?
  • Milyen típusú dolgokat, feladatokat vár el tőlem a terapeuta?
  • Hogy kezeli a visszajelzéseket? Ha azt mondom, hogy valami, amit feladatként kaptam, fájdalommal jár, vagy megbánt engem, esetleg nem értek vele egyet, hogy kezeli?
  • Mennyi ideig tart a terápia? Hány ülés átlagosan?
  • Mit tesz a terapeuta, ha a terápia nem fog működni?
  • Hogyan mérjük a sikerességet? Honnan fogom tudni, hogy a terápia működik?
  • Honnan fogom tudni, hogy a terápiának vége van?
  • Mennyire toleráns? (vallási, politikai, faji, nemi identitás kérdésekben például)

Az illusztrációs kép Ninholé az Ellon.