Nincs kétféle női orgazmus

Többek közt azért is jó nőnek lenni 2017-ben, mert a viktoriánus korban élő nőkkel ellentétben mi nemcsak sötétített ablakok mögött, szigorúan az ágyban, ruhában, misszionárius pózban kell, hogy elviseljük a szexet, gyermeknemzés céljából. Nappali fényben, teljesen meztelenül, az éppen jóleső pózban eshetünk egymásnak, ahogy kedvünk tartja, és annyira élvezhetjük, amennyire csak akarjuk. A férfi célja, hogy rengeteg féle és rengeteg darab orgazmust bezsebeljenek a női testből, ami dicséretes, viszont ez sajnos a teljesítménykényszer olyan formája, ami bizony előidézi a nők nagy részéből, hogy megjátsszák az orgazmust.

Pedig a szexnek nem az a lényege, hogy hazudjunk, és nem is az, hogy húszféle ilyen-olyan pontokon keresztül elért orgazmust megéljünk. Anatómiailag sok kutató igyekszik alátámasztani, hogy a nőknek van U-pontjuk, A-pontjuk, G-pontjuk, amiken keresztül hatalmasakat élvezhetnének – mindegyikük. Elvileg. Gyakorlatilag a nők között sokan élnek meg fájdalmat a behatoláskor, vagy egyszerűen csak nem kívánják a szexet, vagy képtelenek nem arra figyelni, hogy még meg kell írni egy emailt, és feketét is kéne mosni. Ráadásul a jó orgazmuskészséggel bíró nőknél is előfordulhat, hogy beidegződött az élvezés mechanizmusa, ez ugyanis teljesen reflexszerűen alakul ki az agyban és a testben.

Rég megcáfolták a “hüvelyi orgazmust”

A többféle női orgazmus elméletet már a hatvanas években megcáfolták, William Masters és Virginia Johnson, akik akkurátus munkájukkal megalapították a ma ismert kognitív viselkedésterápiát a szexuálterápiában,

évtizedekkel ezelőtt kimondták, hogy nincs kétféle női orgazmus.

A cikk a 24.hu oldalon jelent meg, a cikk egészét ide kattintva lehet elolvasni.

A csiklónak nagy szerepe van a női orgazmusban

Ritkábban, kevesebbszer vagy egyáltalán nem élik meg a nők az orgazmust szex közben, ha a csikló kimarad a játékból. Erre mutat rá egy új kutatás.

A tudományt természetesen nagyon érdekli a női test misztikuma, a női orgazmus mindig is a legkedveltebb kutatási témák egyike lesz. Az Archives of Sexual Behavior folyóiratban megjelent újabb kutatás rávilágít arra, hogy bár sok nő, közel a 30 % nem éli át a tetőpontot a behatolással, azonban ez a szám csökken, ha a behatolás közben a klitoriszt is stimulálják. Összesen 1478 nőnek tették fel a jóval konkrétabb kérdéseket, mint eddig bármikor, a női orgazmus gyakoriságával kapcsolatban. Íme a pontos adatok.

AMikor a nőket általánosságban kérdezték a behatolással megélt orgazmusról, a megkérdezettek 22 %-a válaszolta azt, hogy sosem élte át a csúcspontot. Ezzel szemben ez a szám mindössze 14 %-ra csökkent, amikor amikor arra kérdeztek rá, hogyha a csiklót is simulálják közben, így kvázi segítve a behatolással együttjáró izgalmakat, akkor milyen gyakran élnek meg orgazmust.

Meglepően sokan, 51-61 % sokkal gyakrabban éli meg az orgazmust szeretkezés közben, amikor rendszeresen jelen van a csikló stimulálása is a behatolással együtt.

Ebből arra lehet következtetni, hogy ezt a területet semmiképp nem szabad kihagyni az előjátékból. A magas százalékszám arra enged következtetni, hogy sok olyan nő van, aki terápiás segítséggel meg tudná tanulni a hüvelyi orgazmus élvezését, amennyiben igénye van rá.

A testet, az ingereket át lehet szoktatni, kitartó folyamat, lépésről lépésre kell haladni, de párterápián illetve külön a nővel egyéni terápián is elsajátíható. Az előjátéknak egyértelmű, hogy nagyon nagy a szerepe a női szexualitásban, akár kézzel, akár orálisan történik az izgatás. A behatolással együtt pedig vibrátorral, kézzel is ajánlott próbálgatni, bár nem az orgazmus hajhászása a lényeg, hanem az együtt megélt élmény, de akit zavar, akinek hatással van a szexuális életére az orgazmus hiánya, terápiás segítséggel változtathat ezen – ezáltal az élete minőségén is.