Pornó a mindennapokban

A túl sok pornó, túl sok munka és kevés szex rosszat tesz. Pornófüggésről akkor beszélhetünk, ha az emberi kapcsolatok rámennek, és ha idegesség, frusztráltság lesz úrrá a pornó áldozatán, ha nem juthat hozzá – például bent kell maradnia a munkahelyén túlóra miatt, és nem tud hazamenni, hogy a napi gyors kielégülését megkapja. A szexuális függőségek közé tartozik az is, ha valaki a prostituáltaknál költi el a fizetése jelentős részét, mondván, hogy amit ott megtehet, azt nem teheti meg élete szerelmével, és különben sem szeretne olyan nőt gyermeke anyjának, aki engedi az anális szexet – ilyen magyarázattal is találkoztam már.

Párkapcsolatokban gyakran előfordulhat, főleg a fiatalabb felnőttek esetében, hogy a pornó lesz a legjobb és leggyorsabb megoldás. Ha azonban csak az van és a szexuális élet minőségének vagy mennyiségének rovására megy, gondról beszélhetünk. Abban is tudok segíteni, hogy hogyan beszéljenek a párok egymással a pornó miatt kialakult gondról, hogyan találják meg közösen a kompromisszumot.

Azzal is sokszor találkoztam már, hogy szakítás után a pornónézés száma a duplájára emelkedett, ezzel együtt pedig kialakult például az, hogy partnerhelyzetben gondot okoz a szex. Ennek megvan a maga fiziológiája, segíthetek abban, hogy a pornó ne legyen negatív hatással a szexuális életre.