A kamaszoknak kínos érzés kérdezni. Fontosnak tartom, hogy a fiatalabbak ne csak a tévéből, internetről, egymástól kapjanak információt az őket érdeklő kérdésekről a szexualitásban, és hogy nagyobb hangsúly kerüljön az érzelmekre és a párválasztásra. A romantikus érzelmek, az első szerelem, a plátói szerelem, a szexuális fantázia kialakulása, a fiúknál a hódítás, lányoknál a csábítás kérdése már a tizenéveseknekél is kiemelten fontos.
Lányoknál az első menstruáció, fiúknál az első magömlés a nemi fejlődésük mérföldköve, hiszen a kamaszkori hormonális változásokkal a fokozott szexuális érdeklődés is együttjár. Ezért is nem mindegy, honnan értesülnek a terhességről, milyen vélemények alakulnak ki a saját testükről – a fiúknál a méret, lányoknál a testsúly például.
A nemi nevelés mellett a szexuális felvilágosítás ‘szárazabb’ része is szükséges tudás, meg kell tudniuk, hogy figyelni kell a higiéniára: például, hogy a szexuális úton terjedő betegségek nem csak a hüvelybe hatolással terjedhetnek, hanem orális, anális játékoknál is. A terhességgel együtt az anatómiai ismeretek átadása is kell a célhoz, ami nem lehet más, mint megtanítani a fiatalokat arra, hogy nem kell szégyellniük magukat a szex miatt, vagy saját testük miatt. Hogy megismerjék a szexualitás örömteliségét.
A szexuális orientációval (homoszexualitás, leszbikusság, pánszexualitás, biszexualitás) járó kérdésekben is segíthetek, szülőknek is, támogató beszélgetés keretében.