Mit csináljak, ha rendszeresen pornót néz a pasim?

“Miután este elalszom, rendszeresen pornót néz, kimegy, és bámulja a laptopon.”

 “Nőket néz a neten.”

“Amikor csak lehet, pornót néz, karácsonykor is rajtakaptam, hogy a telefonján bámulta a kanapén.”

Ehhez hasonló mondatok nem egy női baráti társaságban elhangzanak, rendszerint dühös szemöldökvonások kísérik. A rendszeresen pornót néző pasik ezt a reakciót már jól ismerik, az igazán rutinosak az évek alatt hozzászoktak, hogy a nők nem tolerálják szokásukat, ezért úgy vannak vele, hogy jobb, ha a barátnő nem tud róla. Csakhogy a nők általában ennél furfangosabbak, és elég hamar kinyomozzák, ha érzik, van mi után kutakodni. Pornó volt, van és lesz is, de az ész nélküli fogyasztása ugyanannyira káros, mint akár az alkoholé. Pontosan ugyanannyira káros, ha rosszul beszélünk erről egymással a párkapcsolatban, és ugyanolyan problémákat generálhatunk, mint bármilyen szenvedélybetegségnél.

A szex fontos szükséglete az embernek, amit úgy tud a legkönnyebben kielégíteni, ha minél teljesebb képet kap annak mikéntjéről és variánsairól. Ehhez a legegyszerűbb és legkönnyebb választás, ha valamelyik pornóoldalon keresi a válaszokat. A pornónak ugyan nem a szexuális felvilágosítás a célja, mégis, azok, akik már 12-13 éves korukban rátalálnak a neten, valójában felvilágosításra használják – ők az a korosztály, akik még tájékozatlanok a szex témájában. Aztán rajtamaradnak. (tovább)

A cikk a 24.hu oldalon jelent meg, a cikk egészét ide kattintva lehet elolvasni.

6 tévhit a szexről, amiben valószínűleg te is hiszel

Azt gondolod, hogy a szexuális vágyat nem tudod kontrollálni? Vagy azt, hogy folyton spontán kell kívánni a szexet? Sok téves információ van, amik irreális elvárásokhoz vezetnek, innen pedig egyenes az út a csalódásokhoz.

1. Spontán kell akarni a szexet? NEM!

A szexualitás hajtóereje, azaz a szexdrive kétféle lehet, spontán és reszponzív, azaz reagáló. Ez azt jelenti magyarul, hogy van, hogy evés közben jön meg az étvágy. Emiatt is lehetséges, hogy a partnerre ráhúzzuk a jelzőt, alacsony a libidója, vagy hogy nem kívánja a szexet, holott elképzelhető, hogy az ő szexuális vágya leginkább akkor indul be, már elkezdődött valami. A kétféle motiváció közt nagy a különbség: a spontán libidónál mentálisan indul a vágy a szexre, amiből fizikai stimuláció lesz. A reszponzív vagy reagáló típusú libidónál először a fizikai stimulálás szükséges ahhoz, hogy lelkileg is érezze a vágyat. A helyzet az, hogyha valaki reszponzív típusú libidóval bír, igen ritkán fog spontán szexuális vágyat érezni. Ezzel nincs semmi gond, számtalan olyan lehetőség van, amivel fel lehet kelteni az ilyen típusú emberek vágyát.

2. Ha a partnered nem akarja a szexet az azért van, mert már nem tart vonzónak? NEM!

Ha a partner nem akar szexelni, azt könnyedén el kell fogadni, kivéve, ha tartósan fennáll a helyzet, és hónapok óta valamelyik fél szűköl e téren. Rengeteg különböző oka van annak, ha valaki nem kívánja a szexet, lehet stressz, betegség, fáradtság, bármi egyéb. A sok ok közül csak egy az, hogy esetleg nem tart már vonzónak. A legkevésbé valószínű, hogy a hasra felszedett plusz két centi zsírréteg miatt nem akarna szexet. Párterápián rendszeresen kiderül, hogy nem a vonzalom hiánya a szex nélküliség oka, sőt, sok férj, apuka 10 év után is beindul a feleségére.

3. Csak azért akar szexelni, mert be van indulva? NEM!

Vicces, hogyha nem akar szexet az a baj, ha meg nagyon akar, akkor az a baj. A partnerünk általában nem csak azért akar szexet, hogy gyorsan kielégüljön, mert annyira be van gerjedve. NEm az orgazmus hajhászása a célja, mégha úgyis tűnik. Nemcsak egy hajó vagyunk, amire felszáll és leszáll, szóval ha a partner megkíván és szexre vágyik, akkor nem egy gyors kielégülés kell neki, amit bárkitől megkaphatna. Jó érzés megélni fizikailag az orgazmust, de nem ez a szex célja. A szexualitás intim módja annak, hogy kifejezzük egymás iránti szeretetünket.

4. A férfiak mindig azt akarják? NEM!

A férfiak nem szexgépek, akik folyton csak dugni vágynak. Ez a fajta hozzáállás nemcsak a pasikra nézve rossz, hanem azokra a nőkre is rossz hatással van, akik több szexre vágynak a páarkapcsolatukban, mint a férfiak. Amikor a pasi libidója a föld alatt van, a nő pedig vágyik rá, akkor mindketten abnormálisnak tűnhetnek, és ezek a tévhitek még inkább alátámaszthatják azt, hogy rosszul érezzék magukat a bőrükben, és egyikük se kezdeményezzen. Pedig ez csak egy hülye tévhit.

5. Nem tudod megváltoztatni a libidód? DEHOGYNEM!

A libidó nem egy fizikai tulajdonság, amivel születünk, és amin ne lehetne változtatni. Ez nem olyan, mint a lábméret vagy a magasság. A szexuális viselkedésen lehet változtatni, lehet kontrollálni és lehet javítani rajta. A viselkedésen MINDIG lehet változtatni, és sosem késő. A személyiség az, amin nem lehet változtatni.

6. Nem kell erőfeszítéseket tenni a szexuális életért! HÁT DEHOGYNEM!

Valamiért sokan abban a tévhitben élnek, hogy a szexért nem kell különösebben tenni semmi, jön az magától. Ha már tenni kell azért, hogy jó legyen, akkor valami megtört, elromlott, és a vége felé közeledik. Ez a legveszélyesebb tévhit a felsoroltak közül. A szex nemcsak természetesen történhet meg, pláne nem akkor, ha tartós párkapcsolatban élnek együtt a partnerek. A hétköznapok teljesen ráülhetnek a kapcsolatra, a randizgatás elmarad, majd teljesen kimarad a pár életéből, és jó ha kétévente egyszer van egymásra idejük. A szexuális élet javításán érdemes dolgozni, és következetesen célszerű ezért tenni. A játékosság megtartásával például egyik fél sem fogja kellemetlenül érezni magát.

 

 

Hogyan légy kedves, amikor nagyon ideges vagy?

Minden párkapcsolat velejárója, hogy időszakonként valami miatt haragot érzünk. Ez lehet a partner viselkedése miatt, vagy rajta kívül álló okok sokasága miatt, lehet egy félreértett mondat, hangsúly, bármi, ami miatt elszakad a cérna. Az ember érző lény, nincs fából, és nem lehet robot módjára kezelni az érzelmeket. De az se jó, ha kígyót-békát kiabálunk egymásra, majd egyszercsak azt vesszük észre, hogy már minden vita arról szól, kinek van igaza, nem pedig arról, mi lenne a megoldás az éppen felmerült problémákra.

Az egyik legnehezebb dolog, amit meg kell tanulni a párkapcsolatban, hogy hogyan legyünk egymással kedvesek és tiszelettudóak akkor is, ha nagyon mérgesek vagyunk. Ez is az egyik fontos pillanat a két ember közt, amiből kiderül, ki hogyan áll a másikhoz. A kedvesség nem más, mint tudatos döntés, és nemcsak ahhoz kell, hogy a vitát ténylegesen érvekkel elrendezzük, hanem arról is, hogy tapintatosak legyünk egymással. A harag és más érzelmek a kedvesség mellett ugyanúgy a felszínre kerülhetnek a vitában, egyszerűen csak arról van szó, hogy a kedvességgel meghatározzuk a haragunk mértékét, és nem engedjük, hogy az érzelmeink ellenőrizetlenül teret kapjanak. Ez a legnehezebb egy kapcsolatban.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amikor éppen áll a bál, ahelyett, hogy egymás torkának esnénk, és repkednének a tányérok, inkább magyarázzuk meg a másiknak, miért vagyunk dühösek és mi az, ami fáj. Mindenki, aki lefekszik a társa mellé aludni este, és felébred mellette, kimondatlanul is azt az ígéretet teszi, hogy gondoskodik a partneréről és támogatja. Emellett egy másik fogadalmat is tesz magának: megígéri magának, hogy a legjobb, legőszintébb énjével azon lesz, hogy sikeres és boldog kapcsolatban éljenek együtt.

Kedvesség nélkül a vita kétszeresen is bántó, egyrészt magunkkal szemben, másrészt pedig a másikkal szemben. Aláássa a fent írt erőfeszítéseinket, és csalódást élhetünk meg, ha hagyjuk a vitákat parttalanul áradni. A mindennapi élet nehézségei ellenére a partnerek felelősek a saját magatartásukért. Ahhoz, hogy a kedvesség tudatosan működjön a vitában, szükség van arra is, hogy egyénenként fejlődjenek annyira érzelmileg, hogy képesek legyenek kihozni magukból a legjobbat párkapcsolatban. Ezért tenni kell.

Az első lépés, hogy potizív gondolatokkal tápláljuk a kapcsolatot, tehát ha a másik kint felejtette a fogkrémes tubust, és nem tette vissza a kupakját, akkor sóhajtsunk egy nagyot, és gondoljunk arra, milyen szép vasárnap estét töltöttünk együtt. Fontos észrevenni minden nap a jó dolgokat a másikban, a mindennapi kedves cselekedetek adják a boldog, kiegyensúlyozott érzést a hétköznapokban.

A következő lépés, hogyha haragot vagy dühöt érzünk, akkor előtte tényleg számoljunk el tízig, vegyünk két nagy levegőt, és mindezt ne a másikért tegyük, hanem önmagunkért. Felelősek vagyunk a saját érzelmeinkért, és a pár percnyi tétovázás segít felderíteni, miért is vagyunk valójában dühösek az adott pillanatban. Elképzelhető, hogy elhanyagolva éreztük magunkat, vagy szomorúak vagyunk az adott helyzet miatt. A düh helyett ilyen helyzetben a mély érzéseinket kommunikáljuk a másik felé, az érzelmek pontos meghatározása segít abban, hogy gyengédebben kommunikáljunk a vitás helyzetben.

A harmadik lépés, hogy a vitákat ne a kapcsolat végének tekintsük, hanem épp ellenkezőleg: akivel nem akarunk együttműködni hosszútávon, azzal vitatkozni sem fogunk. A párkapcsolat egy igazi, mély barátsággá válik idővel, és a problémákat nem lehet az “ellenséggel” megbeszélni, csak a barátokkal. Ha eddig nem volt, akkor érdemes valamilyen közös szokást kialakítani, hogy a barátságos légkört tápláljuk nap mint nap, ne pedig az ellenségeskedést, és a nekemvanigazam hisztiket. Lehet ez valamilyen közös hobbi, közös reggelikészítés vagy bármi, ami építő jellegű, és mindkét ember jól érzi magát közben.

A kedvesség tényleg nem más, mint egy döntés.